Berettyóújfalu

Weboldal

A magyar nemzet fennmaradásához, sokszínűségéhez olyanok járultak hozzá, mint István és Koppány, Werbőczy és Dózsa, Széchenyi és Kossuth, Arany és Petőfi, Kodály és Bartók. Az egymás mellé rendelt szavaknak nem szükséges személyekben testet ölteni. Megvan külön-külön a maguk jelentése. Egymás mellett többet és mást fejeznek ki. Hamu és gyémánt, háború és béke, eper és vér, falu és város. Ha ez utóbbi fogalmakat kimondjuk, mindenki másra gondol. A városi ember biztosan nem úgy látja a falut, mint a kis településen lakó, és a falusi ember sem úgy vélekedik az urbánus világról, mint az, aki benne él. Nadányi Zoltán „találta fel” azt a „lágy hangzatú” magyar szót, hogy fülolaj, de a bihari trubadúr írta le azt is először, hogy faluváros. Ennél találóbb kifejezéssel magam sem tudnám meghatározni szeretett szülőföldem státusát.

A lustán elterülő vizek szárazulatai ideális élőhelyet biztosítottak az itt letelepedő népcsoportoknak 6000 évvel ezelőtt. Berettyóújfalu északkeleti határát többször is „vallatták” a régészek, és a terület igazi kincsesbányának bizonyult az itt talált vörös agyagból készített, fekete vonalakkal díszített edények és sajátos eszközkészlete miatt. A péterszegi út mellett elterülő lelőhely a Tisza–Herpály–Csőszhalom kultúrkomplexum egyik névadó települése. Az újkőkori letelepülést követően átjáróház volt ez a vidék a különböző népek számára, mint a Kárpát-medence egésze. A gepidák után egy maradandó emlék maradt: egy arasznyi, gazdagon díszített pajzsdudor. A nagy értékű leletet – 1854 óta – a Nemzeti Múzeum őrzi. A honfoglalást követően a mostani város határában található 14-15 falu központja Herpály lett. Jelentőségét növelte a XII. században épített háromhajós, nyugati toronypárral felépült román stílusú monostor. Az épület sorsáról a tatárjárást követően nem maradt fenn írásos emlék, de a XIX. század első felében a falak magasága még 8-10 méter volt. Mind a két tornya állt egészen addig, míg a helyi földbirtokos az életveszélyessé váló északi tornyot el nem bontatta. A téglákat felajánlotta a református templom orgonaalapjának felépítésére.

Herpály falu – egy 1418-ban keletkezett birtokmegosztó oklevél szerint –négy utcával bírt. A faluban három kocsma volt: az egyik vendégszobával rendelkezett, a másik kettőhöz pince tartozott. A falu becsült lélekszáma nem haladta meg a háromszáz főt. A település „siralmas krónikája” 1658-ban kezdődött, mikor a törökök oldalán harcoló krími tatárok felégették a Berettyó-völgyet, de ha nem is pusztulnak el teljesen ezek a falvak, az 1660-as Szejdi-dúlás végképp elűzi földjéről az itt lakókat.